Nekem.

Ma van a bolog születésnapom, a harmincnyolcadik. Azért az már elég hosszú idő, hogy számot vessünk, ahhoz is, hogy méltón megünnepeljük.

Megünnepelnénk, ha egy helyen élnénk. Ha minden barátom és családtagom ugyanabban az országban élne. Az ilyen alkalmakkor a határátkelés nem olyan felemelő, kalandos, izgalmas és a többi. Ilyen alkalmakkor egy kicsit magányos, egy kicsit üres.

De azért ne essünk kétségbe (mondom magamnak)! Sajnos a mai világban, ha Magyarországon laknék, akkor is a facebook-kal kezdeném a reggelt. Mert ami ugye nem ott történik, az meg sem történik. Most is megnéztem, hogy elég felköszöntést kaptam-e már kora reggel, mint ahogy otthon is tettem volna. És ma is örültem és meglepődtem, csak mint évekkel ezelött. Ugyanakkor most a hívások kevesebbek, és sajnos a személyes találkozás esélye pedig egyenlő a nullával. Otthon biztosan lenne alkalom egy italra, egy bulira, egy beszélgetésre.

Oké, most mondhatod, hogy miért nem barátkoztál itt össze valakivel?? És akár igazad is lehet. Nem mondom, hogy nem ismerek senkit, de nagyon nehéz lenne azt mondanom, hogy bármelyik barátságom itt egyenértékű az otthon hagyottakkal. Nem is hiszem, hogy tudnék ugyanolyan mély barátságokat kialakítani. Vagy talán nem is akarok?? Talán nem. 

A barátságok nem alakulnak ki egy pillanat alatt, azokhoz idő kell, sok idő. Valaki, akivel jóban vagy, kedvelitek egymást és észre sem veszed, de barátok lesztek. Olyan dolgokat éltek meg együtt, amik örökké összekötnek, amiket csak ti ismertek. Ki ne hívta volna már a barátját könnyek között egy szakítás után?? És ki ne kapott volna már sms-t hajnalban az összetört szívű barátnőtől?? Valószínűleg mindenki, de azt, hogy "itt ülök a hídon-le ne ugorj", meg "romokban heverek" nem mindenki érti. Ez történelem.

Hogy is jutottam ide, a születésnaptól kezdve a határátlépésen át a barátnőkig??

Hosszú úton. Európán keresztül egészen Angliáig.